Az éjszaka Tony szoprán eltűnt

Ebben a részletében a Nehéz férfiak című új könyvéből Brett Martin megmutatja, hogy a srácok, akik a TV legnagyobb maffiózóját alkották, maguk is labdarúgók voltak

Sokszor mondtam: Ha és ha unokáim lesznek, elmondom nekik, hogy láttam, hogy Michael Jordan kosárlabdázik, Jacques Pepin omlettet készít és James Gandolfini cselekszik.

Bárki, aki valaha is tévében vagy filmkészleten volt, tudja, hogy nincs olyan hely, ahol garantáltan ki lehetne irtani a tévével és a filmekkel kapcsolatos romantikus érzéseket. Nem akkor, amikor Gandolfini mondjuk a The Sopranos szokásos családi vacsoraképét forgatta. Minden felvétel, és mindig több tucat volt, csak egy kicsit más. Minden soros kézbesítés egy újabb finom árnyalatot vagy változatot hoz létre a karakterben, amelyet így megtestesített. És elmondhatta, hogy minden egyes alkalommal vissza kellett utazni abba a karakterbe, amely valóságos és zsigeri, mint a spagetti és a braciole tányérja, amelybe újra és újra és újra belemélyed. Hipnotizáló volt. Kimerítő volt.



Nem túl nagy annak a kijelentése, hogy ha Gandolfini nem kapta volna meg Tony Soprano szerepét - ahogy azt a valaha írt televíziós szabályok minden joga szerint nem kellett volna -, és ilyen kedvvel támadta volna, a televízió nem legyen az, ami ma van. Olyan színész nélkül, amely képes megtalálni Tony melankóliáját, lelkiségét, abszurditását és dühét, a tévés antihősök korszaka talán soha nem találta meg a lábát. Az interjúkban, amelyek elkerülése érdekében mindent megtett, a színész gyakran visszaesett az „én csak egy hülye, kövér srác vagyok Jersey-ből” valamilyen változatával. - Ez baromság - mondta egyszer David Chase, szeretetteljes kuncogással. - Jim átkozottul tudja, mit csinál. Tudja.'



Nem tudhatjuk, még biztosan nem, és talán soha sem, hogy a munka megterhelése mennyiben járult hozzá Gandolfini tegnapi halála . A következő történet - amely már a hírek megjelenésekor állványon állt - azt sugallja, milyen küzdelem lehet érte. Örökségének legjobb bizonyítéka az lehet, hogy azok az emberek, akiknek rohamai és távollétei megnehezítették az életet, ugyanazok az emberek voltak, egy férfival és nővel szemben, akik a legnagyobb együttérzéssel és csodálattal nézték őt. Megbocsátottak neki, és szerették. - Brett Martin




Egy hideg tél 2002. január este Tony Soprano eltűnt, és az univerzum egy kis része megállt.

Nem volt teljesen kékből. Amióta A szopránok 1999-ben debütált, és Tony-t - szorongásra hajlamos apa, New Jersey-i maffiózó, külvárosi jelentéskereső - ezeréves popkultúra-ikonná változtatta, a karakter csalódottsága, ingatagsága és haragja gyakran nem volt megkülönböztethető James Gandolfini, színész, aki életre hívta őket. Büntető szerep volt, amely nemcsak hatalmas mennyiségű éjszakai memorizálást és hosszú napokat igényelt forró fény alatt, hanem napi leereszkedést is Tony pszichéjébe - a legjobbkor, egy aggasztó lakóhelyre; a legrosszabb esetben csúnya, erőszakos és szociopátiás.



Egyes színészek - nevezetesen Edie Falco, aki Tony feleségét, Carmela Sopranót alakította - képesek ilyen mélységeket vízvezeték alá helyezni anélkül, hogy a fejük fölé kerülnének. A közeli fotómemóriával megáldott Falco megjelenhetett a munkában, megjegyezhette sorait, eljátszhatta az érzelmileg legpusztítóbb jeleneteket, majd boldogan térhetett vissza pótkocsijához, hogy csatlakozzon rendes társához, Marley-hoz, egy gyengéd sárga Lab keverékhez.

A kép emberi személyt és James Gandolfinit tartalmazhat

A csillag James Gandolfini és az alkotó, David Chase a kábeltévét művészetté alakította.